Megbocsájtás
Sötét sarokban ülök én,
beragyogja arcom a holdfény.
Érzem tenyerem nedvességét,kezem remegését,
miközben elképzelem saját testem temetését.
Szinte fentről látom porhüvelyem bedobozolását,
illatos,rámejtett virágok kavalkádját.
Gördülnek a könnycseppek az arcokon,
a megbánás jelét látom mindenhol.
Megbánás!Keserű mosoly hagyja el számat,
hisz azok,kik bántottak,azok is itt vannak.
Életben,míg köztük lépdeltem,
nem bántak tőrt döfni vérző szívembe.
Akkor nem kérték bocsánatom.Mocskos emberi bűn!
Hisz büszkeségük,elvakultságuk elfedte szemük.
De mikor már nem hallom,nem fogadhatom,
akkor kérik könnyes szemmel,fájó szívvel bocsánatom